Könyvajánló

A Gombák az udvaron írásomban megemlítettem, hogy nagyon rossz ötletnek tartom a kisgyerekek riogatását még ha azt jó szándékból is teszi a felnőtt. Ellenben fellelkesít, amikor a félelmet generáló tudatlanság ellen a tudást használják. A kisgyerekek leginkább a szüleikre támaszkodnak, tőlük várják a segítséget, hogy eligazodjanak a nagyvilágban. Minden szónak dupla ereje van, amit a szülő mond. Más felnőttek intelmei gyakran pusztába kiáltott szavak. Tehát nagyon fontos, hogy a szülő adja át az alapismereteket az életről, és ezt ne egy ismeretlen személyre bízza! Örökös bizalmatlanságot eredményezhet, ha a szülő nem fordít elég figyelmet a gyermekére annak első éveiben. Aztán a bizalmatlanság szorongást generál, az pedig mentális betegséget, majd testi panaszokat is, és végül az örömmel várt új életből egy idegbeteg felnőtt lesz, aki már közel sem olyan cuki, tüneményes és fontos mint volt tipegő korában. Így múlik el a világ, és a gyermek dicsősége is. Tehát mielőtt elrontanánk minden téren gyermekünk pszichéjét és életét, adjuk meg neki a kellő figyelmet és tudást korai éveiben. Bizony életre szóló hatása van az esti meséknek. Hihetetlen bizalommal fordulnak a kisdedek a szüleik felé. Ez az egyik legnagyobb ajándéka az életnek, egy tiszta lélek csodálata. Komoly kihívás, de meg kell felelni neki, a szülő az első példakép. Ha a szülő fáradhatatlanul állja a figyelem ostromát (a gyerekeknek látszólag végtelen energiája van), akkor a tudás mellé ad még egy nagyon fontos dolgot a gyermekének, a bizalmat. Adjunk a gyermeknek hasznos tudást és figyelmet korai éveiben, és egy normális önbecsüléssel rendelkező, egészséges felnőtt lesz életünk kincséből.
A gombák a kedvenceim, így fontos számomra, hogy senki se rettegjen tőlük. Ezért ajánlom jó szívvel a gyerekeknek szóló Mesélnek a gombák című könyvet, ami a kiadó honlapján megrendelhető. Ha szülő vagy, te avasd be az élet titkaiba a gyermekedet! Valóban nagyszerű érzés életet adni, de embert nevelni az új életből még nagyszerűbb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése